Petró János: Szurdi Zsolt színpad és emlékkoncert

− megemlékezés a SZIN fesztiválon –

2017 szomorú éve a szegedi folk-rock közösségnek. Elhunyt Szurdi Zsolt, a Rock Klub alapítója és motorja, a Szegedi Ifjúsági Napok rendszerváltás-kori életben tartója és átértelmezője. Szegényebbek lettünk egy igaz rockerrel, egy autentikus népzenésszel.

Fotók: Révész Zsolt

Saját Szurdi Zsolt történetemnek több lépcsője van. Amikor Szegedre költöztem, még éppen utolsókat rúgta a rakpartos, felvonulásos ifjúsági napok intézménye, de Gőzerő már volt, Szurdit meg mindenki ismerte akkor még szűk környezetemben. Valahogyan az évek során köszönő viszonyba kerültünk, kicsi ez a város, belterjes az élőkoncert életforma. Természetes volt, hogy ott voltam a Vidámparkban vagy a Laposon az újraélesztett Ifjúsági Napok koncertjein. Később fiatal egyetemista barátaim, akikről írtam a Szegedi Egyetem folyóirat koncertnovella sorozatában, felírtak egy Rockklubos koncertjükre, a zenekari listára. Akkor már Zsoltot Papának szólítottam, meg nem mondom mióta és miért. Szurdi Papa ült a bejáratnál és intett, haladjak csak befelé. Mondtam, most az egyszer húzd le a nevem a listáról, lássa a zenekar, hogy itt voltam, meghallgattam őket. Szóval te vagy az a Petró János – mondta. Így ismertük egymást több mint két évtizede, ismert ő is engem név nélkül. Az utolsó lépcső az Anna Fürdő. Itt találkoztunk délutánonként, ő mindig mosolygott, váltottunk pár szót, többnyire fiatal zenészek dicső jövőjéről, Zsolt a hatvanon túl én meg a határán. A zenébe nőttünk bele, a zenével szocializálódtunk. A 2017-es SZIN színpadot nevezett el róla és Gőzerő koncerttel emlékezett meg munkásságáról.

Egy facebook-körkérdéssel néhány közös ismerőst kértem fel, tárná elém érzéseit. Szinte mindenki azonnal igennel válaszolt. A következőkre voltam kíváncsi:

• Megfelelőnek tarja-e a SZIN Fesztivál főhajtását Zsolt emléke előtt?
• Ha fellépett, milyen érzésekkel tette azt?
• Mit jelentett Szegednek Zsolt munkássága?
• Van-e olyan emléke Zsoltról, amit szívesen megosztana?

A válaszokból szemezgetünk.

Makári Zoltán, zenész:

Az, hogy a SZIN a helyi, leginkább amatőr zenekaroknak helyet adó színpadot nevezte el Szurdi Zsoltról, az valójában a leginkább a legpontosabb megemlékezés az ő munkásságáról. Az viszont méltatlan volt az emlékéhez, hogy napokig egy olyan kép látszott a színpad háttérképén az ő neve mellett, ami nem őt, hanem Udo-t ábrázolta. Úgy érzem, hogy emellett lehetett volna több módon is megemlékezni róla. De talán majd jövőre, az 50 éves jubileumi rendezvényen…
A Szurdi Zsolt emlékszínpadon játszottunk, közben azért leginkább csak a bulira figyeltem, mert akkor és ott az a dolgom. Az Electric Funeralt azért természetesen Zsoltinak ajánlottuk és Plesi is megtisztelt minket azzal, hogy a mi műsorunk közben adta át Szurdi üzenetét a közönségnek. Ez igazán megható volt.

A szegedi könnyűzenei élet Zsolti nélkül nem lehetett volna olyan, amilyen. Azzal, hogy létrehozta a Rock Klubot, ami egyrészt sok kezdő zenekarnak biztosított próbalehetőséget, másrészt fellépési lehetőséget, olyan környezetet teremtett meg a zenélni vágyóknak, amit a mai napig irigyelnek tőlünk a máshol élő zenészek. Még plakátragasztóra sem volt gondunk, csak bementünk Zsoltihoz a klubba elkérni a ragasztós vödröt. Sok tehetség maradt volna csak tehetség, ha nincsenek ezek a lehetőségek, gondoljunk csak a Nyersre, Volvoxra, Nevergreenre.
Rengeteg apró emlékem van Zsoltról, mint minden Rock Klubosnak, a mai napig estéken keresztül tudjuk sorolni. Én sosem szólítottam Papának, mint oly sokan, de mostanra rájöttem, hogy valamilyen módon valóban mindannyiunk zenei apja volt. Sosem szidott, de mindenkinek elmondta az őszinte véleményét, hogy segítsen. Nem nevelt, hanem példát mutatott, nem kioktatott, hanem tanácsot adott. Egy zenész volt közülünk, de mégis mindannyiunk felett állt, miközben ő sosem akart ott lenni. Egy konkrét példa, hogy milyen kedves és odafigyelő módon tudott tanítani: egy koncert után valamikor ’92 táján odajött, és azt mondta: Makikám, én még ilyet nem hallottam… Nem tudom, hogy csinálod, de teljesen pontosan 1/4 hanggal a dallam alatt énekelsz. Aztán megpróbáltuk közösen megfejteni, hogyan kellene helyesen intonálnom. Remélem sikerült.

Zsoltinak elévülhetetlen érdemei vannak a szegedi könnyűzenei élet létrehozásában elsősorban a Rock Klubbal, másrészt a Szegedi Ifjúsági Napokkal. Azt nem tudom, hogy régi, klasszikus Ifinapok létrehozásához mennyi köze volt, de az újkori SZIN felélesztése egyértelműen az ő érdeme és munkája. Az a méltatlanul elfeledett pár év, amikor a SZIN a Vidám Parkban, a Laposon, a Regős Bendegúzban volt, az kizárólag Szurdi Zsolt és a Rock Klub munkája volt. Ez teremtette meg a lehetőséget a mostani, nagy fesztivál létrejöttének. Szurdi Zsolt minden szegedi zenészben és a Rock Klub közösségéhez tartozó zenekedvelő emberben örök nyomot hagyott. Nélküle nem lettünk volna azzá, akik vagyunk. Hatalmas érzés volt látni, ahogy a Gőzerő 30 éves történetének szinte minden tagja részt vett azon a koncerten, ahol a dalok, a szövegek most új értelmet nyertek. És amikor az egyik mikrofonállványról leesett a pipa (amit csak Szegeden hívnak pipának, mert Szurdi így nevezte, mindenhol máshol kengyel, és úgy kellett menet közben visszatekerni, az annyira… Szurdis volt. 

Mindig velünk leszel, Szurdi!

Csallner András, zenész:

A SZIN múltja és presztízse folytán persze mindenképpen megtiszteltetés volt játszani. Megrendítő érzés volt, hogy a legutóbbi születésnapján, amikor már betegsége miatt nem tudta megrendezni a megszokott szülinapi buliját a klubban, egyedüli fellépő zenekarként még jobbulást kívántunk neki a Rock Klub színpadáról a klinikára. Két hét múlva elaludt örökre, és mostanra legendává nemesült. A fesztiválon a róla elnevezett színpad hátteréül szolgáló LED falon statikusan megjelenített stilizált kép Zsoltról (én mondjuk mosolygós képet tettem volna oda) azzal a nyugodt melegséggel töltött el, mintha még mindig testben is velünk volna, figyelne ránk, dicsérne, korrigálna, kérdezne, tanácsot adna. Remélem, hogy Zsolt szellemisége a SZIN rendezvénysorozatában még sok-sok évig megőrződik.

Mindig szerény, önzetlen, de erőteljes módon igyekezett kialakítani és megőrizni azt a kört, klubot, amely a fiatalokat a rock érzésen keresztül a zene szeretetére tanítja. Ennek a legnyilvánvalóbb eredménye persze a rengeteg jó szegedi zenekar lett, de a legfontosabb hozadéka mégis az volt, hogy számtalan kallódó fiatalt terelt a zenén és saját példáján keresztül egy olyan élet felé, amely bohém lehet ugyan, de semmi esetre sem nemtörődöm vagy céltalan. Erre pont akkor, pont ő volt képes, senki más. Szegedhez ugyanúgy hozzátartozik „a Szurdi”, mint a Fogadalmi Templom vagy a Virág Cukrászda.

Zsolttal annak ellenére, hogy nekem soha nem volt vele olyan szoros kapcsolatom, mint a Rock Klub számos zenészének, életfonalaink többször összeértek. A klasszikus gitár tanulmányaim elején működött egy Szegedi Gitárklub, amelynek az a KISZÖV Klub adott otthont, ahol Zsolték is próbáltak, akkoriban a Gőzerő elődjével, a Huzavona együttessel, és ahonnan az általa indított rock klubmozgalom aztán elindult. Később az első könnyűzenei gitár élményeimet, zenekari sikereinket már az ő általa alapított Rock Klub adta a Juhász Gyula Művelődési Otthon légoltalmi pincéjében. Az első SZIN fellépésünk annak idején az ő általa többéves szünet után ismét életre hívott rendezvényen volt a régi Szegedi Vidámparkban. Hangzásban és stílusban is mindig nagyon önfejű voltam, de ha Zsolt — amikor ritkán valahol összefutottunk — tett egy halk, szerény megjegyzést, azon hetekig rágódtam, beépítettem. Zsolt mindig ott volt, ha kellett, mindig hajtotta, hogy legyen zene, lehetőség zenélni. És mindig jókedvű és szerény volt. Én így emlékszem rá.

A hetvenes évek kommuna mozgalmaihoz hasonlóan, de minden erőltetettséget mellőzve voltak a Zsolt által létrehozott közösség tagjai egyenlőek. Ott nem lehetett arcoskodni, nem volt eleve elrendelt hierarchia. Ha te mondtad éppen a legjobb poént, vagy te tekerted éppen a legjobb gitárszólót, akkor neked járt a tisztelet, máskor másnak. Nem számított az sem, hogy valaki “civilben” mekkora agy vagy mekkora pénzember. Ha valaki elfogadta, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indul, és rajta múlik, hogy ott mit ér el, akkor már be is fogadták a többiek. És ennek a klubnak a tagjai önzetlenül, virtusból segítették egymást. Ilyen közösség ma már nem születik.

Dobó Csaba, újságíró:

Azt a munkát, amit Zsolt végzett a szegedi fesztivál életben tartásáért, azon túl pedig az induló és a már gyakorlott szegedi zenekarok megsegítésért, sokkal erőteljesebben lehetett volna tükrözni az ide SZIN-en. Volt Szurdi-színpad, emlékkoncert, de lehetett volna emléknap, kiállítás sőt egy olyan kiadvánnyal is készülhettek volna a szervezők, amely emléket állít a zenésznek és amit minden SZIN-ező megkapott volna a belépője mellé. Egyszóval én több ötletet, munkát vártam volna a szervezőktől Szurdi munkásságának felidézésére, tisztelegve az életműve iránt.

Mit jelent Szurdi Zsolt Szegednek? Megőrizni a zenét. Hitet és tudást adni az ifjú kezdőknek, egy helyet, ahol azok lehetnek, amire vágynak. Az ország első fesztiválját, aminek születésénél egy diktatúrában kellett bábáskodni és mindvégig megőrizni ennek a fesztiválnak a szellemiségét. “Nem is volt sose a mienk, csak kitartottunk amellett, hogy nem veszhet el” – egy vele készített interjúban mondta ezt Szurdi Zsolt a SZIN-ről, ez az alázat, elhivatottság és szerénység tette igazán naggyá az ő személyét szerintem.

Bár rocker voltam jó magam is ifjú koromban (most sincs másként csak kissé szelídebb formában), de mi inkább a JATE Kubba jártunk szórakozni a 90-es években. Viszont több alkalommal is lementem Szurdiék klubbjába, és ha az underground szót hallom, akkor szemeim előtt mindig a Rock Klub jelenik meg. Ezt a kifejezést formájában és tartalmában szerintem majdhogynem tökéletesen jelenítette meg a Rock Klub. Ezt az élményt pedig örökké őrzöm, ahogy azt is, hogy micsoda lehetőségek vannak a folk zenében, a mai napig kedves számomra az a zenekar, amelyik minőségi módon nyúl hozzá a népzenei formákhoz.

Szurdi Zsolt egy apai karakterű zenész volt, nagy szívvel, erős hittel, bizalommal és mérhetetlen elszántsággal, alázattal. Ha nem Kelet-Közép-Európába születik, hanem mondjuk Londonba, Los Angeles-be, akkor a  legnagyobb formátumú lemezkiadó alapítója lett volna és minden bizonnyal az egyik fő szervezője a woodstocki fesztiválnak. De neki más volt a küldetése, sokkal fontosabb… nekünk pedig milyen szerencsénk, hogy Magyarországra, Szegedre született.

Boros Tamás, újságíró:

Szeged elsősorban a Rock klubon keresztül köszönhet sokat Zsoltnak. Hiszen nem csak együttesek (pl. Nyers) indult el a rock klubból, de több kiváló zenész is kezdte tudomásom szerint a szárnybontogatását (pl. Dörnyei Gábor). Ami viszont fontosabb, számos fiatalt nyert meg a zenei szakma különböző szegmenseinek (pl. hangmérnök) a rock klub, és Zsolt személyisége. Ezen felül az, hogy a szó legnemesebb értelmében “visszacsempészte” a városba a Szegedi Ifjúsági Napokat, ami mára ugyan más, franchise-szerű jelmezbe öltözött ahhoz képest, ahogy Zsolt segítségével életre kelt, de mégis Szeged egyik fő nyári (turistacsalogató) attrakciója.

Zsolttal érdekes volt az első, kommunikációval megtelt találkozásunk. Én a régi, Juhász Gyula művházban lévő rock klubba sokat jártam le 16-18 éves koromban. Elsősorban ismerős zenekarok koncertjére, de aztán egyre inkább elkezdett ez a közeg, ez az élőzene érdekelni a sok akkori műzene mellett, amit a tévében láthattam. Zsoltot tudtam, hogy ki, vagyis, hogy ő ott valamiféle vezető, és mindig ő szedte a jegyeket a koncertek előtt. Kb. 19-20 éves voltam, már nem középiskolás, amikor egy baráti zenekar felíratott egy koncertjükre, mint ők mindig. Tél volt vagy legalábbis hűvösebb, mert emlékszem, nagykabátban voltam, és odaszóltam úgy futtában Zsoltnak, hogy légyszi húzd ki a nevem a listáról, Boros Tamás. Erre megszólalt és megkérdezte, hogy „Te jogot tanulsz?” Teljesen meglepődtem, hogy ezt honnan tudja, sosem beszéltem erről sem neki, meg általában ott keveseknek, csak a zenekartagok tudták ezt. Mondom neki, igen, de ezt honnan tudja? „Csak egy jogász tud ilyen pofátlanul magabiztos lenni.” − tette hozzá nevetve. Pár évvel később hosszan kitárgyaltuk ezt a beszélgetést, akkor már dolgoztam első munkahelyemen, a szegedi gyámhivatalban. Hosszasan beszélgettünk erről, hiszen ő tanár is volt. Ekkor kötöttünk jó barátságot, tehát viszonylag későn. Ez azokban az időkben volt, amikor a rock klub már átjött mostani helyére, de az engedélyekre még sokáig várni kellett nekik.

Közelebbi ismeretségbe, napi kapcsolatba akkor kerültem Zsolttal, amikor a Civil Hang Stúdiós rádiós tevékenységem okán gyakran fordultam meg a rock klubban. Ezekben az időkben már érdekes mód, nem a rockról beszélgettem sokat vele, hanem a népzenei múltról, és akkor ismertem meg Zsoltot, mint népzenészt igazán. Mondom ezt annak ellenére, hogy nekem Gőzerő CD-k már 2001-ben is megvoltak, és bizony volt olyan, hogy Gőzerő zenével vittem végig egy nehéz vizsgaidőszakot. Sebő Ferencnek ő mutatott be, és ott értettem meg, mennyire jelentős ezen a téren. Hamar elment, lett volna még miről beszélgetni vele.

Pleskonics András:

A Gőzerő koncert nagyon szívbéli, szép kollektív emlékidézés volt – elsősorban zenében, valami méltó szóbeli méltatás viszont hiányzott a zenék között. Minden elismerés azoknak, akik ezt a rangos „gyülekezetet” így megszervezték és megszólaltatták! Dörnyei Gabi, legalább egy megjelenésre nekem nagyon hiányzott, meghagyva, hogy a beszerelés nála nem kis dolog, vagy a koncertjén egy mondat a Papáról… Ugyanígy a távol levőktől egy-egy félmondatos üdvözlet… A Szurdi Zsolt Emlékszínpad talán egy kevéssel több figyelemfelkeltést, tájékoztatást érdemelt volna a helyszínen. Itt én próbáltam olykor a messziről jötteknek méltatni Zsolti SZIN-es és zenei emlékezetét, szerepét. Vittem régi filmösszeállításokat, hogy átállásokkor vetítsék, korabeli (20-21 éves) archív felvételekkel, Szurdi-interjúkkal (Révész Zsolti youtube-os anyagaiból), de ezek sajnos többnyire a playerben maradtak. A horrorisztikus, Anthony Hopkins-ra jobban hasonlító fejet viszont nálam is sokan panaszolták. Olyan sok emberközeli, kedves fotó készült Szurdikámról, hogy azok közül szívesen nézegettünk volna néhányat… Mindezen kifogásaimat viszont magasan felülírta lelkiekben az a körülmény, hogy a színpadot szinte végig silbakolta és kedves személyével a tesóját élőben „inkarnálta” Marosi „Maró” Zoli és az is hogy Zsolti Édesanyjának is kezet csókolhattunk a Gőzerő koncerten…

Mit jelent Szurdi Zsolt Szegednek? Azt, hogy „tagságit” váltott Szegednek a rockzene hallhatatlan csarnokaiba, feltette a szegedi kultúrát a folk-rock zenék hazai és világtérképére… Mintát teremtett egy, a klubmozgalomból induló, de mégis sajátos és társadalmilag partok nélküli közösségi formára, ami kultúrát és csodálatos művész-karriereket virágzott a pincék szagos „televényéből”… Határtalan és életre szóló barátságokat − vele és általa sok ezer zenerajongó embernek! Egyszer valami ázsiaiszemű turistacsoport fényképezte őt nagy derültséggel, amint a Novotel előtt átkerekezett a maga lassított üzemmódjában… Én akkor, magamnak elneveztem „biciklis ZeneBuddhának”… most meg közreadom… − sajnos, nagyon sajnos, immár emlékezésül!

Nagyon szeretünk és kurvára hiányzol Zsolti…! Keressük a sírodat, de talán jobb is, hogy nem találjuk, maradtál a klubban…!

Kémeri Attila, újságíró: [1]

Él benn egy kép, hogy vagy tíz éve ülök a szabadtéri nézőterén, várjuk a főpróbát és jön Szurdi a kislányával, oda ülnek mellém, köszönünk, Zsolt bemutat bennünket egymásnak Dórival, és azt mondja: Tudod kislányom, ez itt apa barátja, bizony.

Türelmes, szép, egyszerű és világos volt az az egy mondat, jó tanárhoz méltó, a kislány meg értette, és aztán később én is. Évtizedek alatt tanuljuk, mi a barátság. Nem az, hogy sülve-főve együtt, hanem például az, amikor felkér az esküvőjére tanúnak, és te elkésel, mert a dobálni való aprópénz beszerzése bonyodalmas lett, akkor szem sem rebben, nincs szemrehányás. Sőt, mondhatom, később együtt töltjük a nászéjszakát is, mert a rockklubos lakodalom reggelén egymásnak vállvetve szunnyadtunk fél órácskát ültünkben.

Meg az, amikor megérkezel Szekszárdra a Csörge-tavi fesztiválra, megveszed az első feszitáválsört és amikor odacsörtetsz a nagyszínpad elé, már játszik a Gőzerő, és akkor Szurdi felkonferálja, hogy „műsorváltozás, mer’ a következő számot barátunknak játsszuk, aki most érközött Hódmezővásárhelyrül”, és megszólal, a Zöld erdőben, zöld mezőben, sétálgat egy páva…

Meg amikor nagyrendezvény gazdája vagy, és koncert előtt derül ki, hogy hiányzik egy speciális kábel, vagy kéne még két reflektor, akkor telefon, Szurdi-szám, kicsörög, helyzetjelentés lead, jaj, mi lesz. „Rampuszom nyugi, mingyá ott vagyok, viszöm a motyót.” És hiába van lucskos december este, Zsolt negyedóra múlva jön, a biciklikormányon szatyrok, benne a motyó.

A bicikli, a foldozott motyó, az alföldi papucs meg a lila melegítő, a fapados rockklub a butáknak tán az igénytelenségről mesél. De én tudom, és ismerve kíméletlen kritikus lelkemet, higgyétek el, itt másról van szó. Örülünk, hogy az ország legmanírtalanabb zenészének barátai, ismerősei, tanítványai és munkatársai voltunk. Örülünk, hogy bennünket elkerül a glanc és glamúr, helyette a minőség egyszerűségét éljük.

Zsolt minden évben már decemberben elkezdett bennünket figyelmeztetgetni: „Gyerökök, tudjátok, április elsején buli, lénn a klubba’, aztán nem elfelejteni!” Nem kellett hozzátenni, nem is tette, hogy az a születésnapja. És nem is felejtettük el sosem. Nem felejtettem el az idén sem, de elmaradtam, nem mentem. Haragszol Zsolt? Dehogy, mért haragudna. Csak az ostobák tartanak haragot, ítélnek szokásjog alapján. Hiszem, mi nem ilyenek vagyunk. És valahányszor, amikor nem ilyenek vagyunk, Zsolt bólogat. A tanítvány halad, a mester megpihen.

Bakó Margit Szibilla, zenész:

Bár Szegeden születtem, ez volt az első alkalom, hogy a SZIN-en játszhattam a saját dalaimat, és a számunkra kedves feldolgozásokat az Alkalmi Járat zenekarral. Mivel Szurdi papa egy olyan alkotó és közösségi ember volt, akinek rengeteget köszönhetünk, úgy érzem, a legméltóbb tiszteletadás, ha a szellemiségét továbbvisszük − nem csak a zenében, hanem az élethez és az emberekhez való hozzáállásban is. Ez a koncert tökéletes alkalom volt erre. Boldog vagyok, hogy részese lehettem. Megtiszteltetés volt.

Megjelent a folyóirat 2017. októberi számában

Jegyzet:

[1] Kémeri Attila gondolatai a Librarius online oldalán jelentek meg.