Oros Sándor: Gondolatébresztő, útmutató
„Sánta Gábornak eddig hat önálló kötete jelent meg Fekete Istvánról – ez a hetedik.” Önmagában a szavak szintjén a fenti ténymegállapítás tökéletesen definiálja a kötetet. Azonban ennél sokkal többet is jelent ez az idézet. Miről is szól még a könyv szerkesztőjének mondata?
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézet 2016-ban elhunyt munkatársa immár hét önálló kötettel gazdagította az irodalomtörténetet. Hét kötetben igyekezett méltó és megfelelő helyére tenni az irodalmi kánonban Fekete Istvánt. Bemutatni a szerteágazó munkásságot, és „lerombolni” a szerzőt körülölelő mítoszokat.
Benne van, hogy korántsem teljes még ez a feltáró munka.
Érezhető, hogy a hetedik kötet már szintetizálja az előzőeket. Összefoglal, pontosít.
Még így a szövegkörnyezetből kiragadva is érezhető ebben a mondatban a fájdalom és a hiányérzet. Fájdalom és hiány, hogy nem készülhet több. Érezhető a tisztelettel fejet hajtó néma búcsú a szerzőtől.
De lássuk valójában mi is ez a kötet? Újabb tanulmányok egy ismerős íróról?[1]
Tulajdonképpen igen. Az eddig fellelt, illetve a szerző által újabban feltárt dokumentumok, kéziratos örökség, levelek alapján még színesebb képet kaphatunk a közismert íróról. Azonban ezek az új kutatások is mind azt a célt szolgálják, hogy végre tisztázódjon Fekete István helye az irodalmunkban, hogy az irodalomtörténészek és a nagyközönség által is fenntartás nélkül elfogadott hagyományok valóságtartalmát tisztázzák.
Az olvasóközönség szívesen veszi, ha az általa tisztelt írót különös misztikum veszi körül. Azonban ezek a közkeletű elképzelések a hagyatékot és életművet vizsgálva cáfolhatók. Többek között erre tesz kísérletet és lépéseket ez a tanulmánykötet is.
Azonban nem szabad ezt mítosz-rombolásként felfogni. Minden tanulmányban érezhető a tisztelet és az elismerés. Ahogy a szerző – és vele együtt az olvasó is – egyre jobban elmerül az életműben, a fellelhető és az általa felkutatott dokumentumokban, annál inkább látható, hogy mennyire nem valós a közismert „ifjúsági író” címke.
Az eddig megjelent kötetek, tanulmányok elsősorban igyekeztek új oldaláról megmutatni Fekete Istvánt. Megismerhettük már a szociográfust, a filmírót, a vadászírót, a természettudóst. Jelen kötet inkább az ismert hagyományoknak a nyomába ered, hogy feltárja azokat.
A lassan két évtizedes kutató munka, a hét önálló kötet és a 27 szerkesztett gyűjteményes Fekete István kötet – és legfőképpen azok – kísérő tanulmánya ellenére makacsul tartja magát még a rajongók körében is néhány tévhit. A szerző ismét ezek nyomába ered, és hiteles dokumentumok alapján igyekszik cáfolni, vagy igazolni azokat.
Maga a könyv szervesen illeszkedik az eddigi tanulmánykötetek közé. Minden cikk végső célja, hogy az olvasó és a kutató jobban megismerhesse Fekete Istvánt, illetve, hogy a hagyományosan elfogadott, ám sosem bizonyított „tényeket” megcáfolja.
A legfontosabb és talán legcáfolandóbb állítás, ami ellen a szerző másfél évtizede küzd, hogy Fekete István ifjúsági szerző. Ez az állítás immár több mint fél évszázada él a köztudatban, és részben ez a magyarázata annak is, hogy az irodalomtörténészek sem foglalkoztak megfelelő mélységben a szerzővel.
A kötet minden tanulmánya közelebb viszi az olvasót a Fekete-életműhöz, ahogy az eddigi Sánta Gábor tanulmányok mindegyike.
A könyvet forgatva érdekes kísérletet olvashatunk egy könyvtár-rekonstrukcióról, megismerhetjük a pedagógus Fekete Istvánt, személyes kapcsolatairól, országokat, sőt világrészeket átívelő barátságokról olvashatunk. Azonban nem lehet eléggé kiemelni, hogy minden írás hiteles forrásokon nyugszik.
A tanulmányok tulajdonképpen módszertani útmutatók is az olvasónak. Betekinthetünk egy igazi kutató munkájába. Együtt keressük a dokumentumokat, szinte együtt olvassuk a kéziratokat, írjuk a levelet a szemtanúknak, kutatótársaknak.
A kötet egyfajta tisztelgés Fekete István és Sánta Gábor munkássága előtt is. Tartalmában minden írása egy nagyszerű, mindenki által ismert, azonban gyakran félreismert szerző életét mutatja be művein, és a fellelhető dokumentumokon keresztül. Azonban ugyanannyira tisztelgés Sánta Gábor előtt is. Tisztelgés a munkamódszere, a precizitása, alapossága előtt. A hatalmas tudás anyag, a szintetizáló készség, a munkabírás előtt. Mindezek mellett az összes írásban érződik a szakmai alázat.
Azonban sajnos a tanulmányokon érezhető a befejezetlenség is. A szerző fájdalmas és hirtelen halála előtt két Fekete-köteten is dolgozott. Ezt azonban már nem tudta végleg lezárni. A későbbi szerkesztő jelzi is azokat a hiányokat, melyek Sánta Gábor által még kidolgozásra vártak. Ez a hiány érződik a kötet egészén. Aki ismeri Sánta Gábor munkáit tudja, hogy teljesebbek, kerekebben az írásai.
És ez a hiány kelti a még nagyobb hiányt, hogy ezek az írások nem folytatódnak. Félbemaradt egy életmű és félbemaradtak a Fekete István kutatások is. Talán lesz majd valaki, aki − akár ezen írások hatására is − folytatja a munkát. A lehetséges folytatáshoz egy nagyszerű alapot nyújt ez a kötet is. Gondolatébresztő, útmutató.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti Fekete Istvánt, aki ismeri Sánta Gábor könyveit; aki szeretne megismerkedni Fekete István életével; aki foglalkozik magyar irodalomtörténettel. És minden érdeklődőnek.
Sánta Gábor: Fekete István hagyományai. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2017
Megjelent a folyóirat 2018. februári számában
JEGYZET
[1] Az ismeretlen Fekete István. Tanulmányok egy ismerős íróról címen jelent meg az első Sánta Gábor által szerkesztett Fekete István-kötet 2001-ben